Ma reggel az a ritka dolog ért, hogy teljesen egyedül voltam itthon néhány órát és még több gondolkodni önmagamról (is). Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy a pszichológus valamiféle “hibátlan lény”, akinek az élete felhőtlen, gondok és bajok nélküli. Korlátlan bölcsességet, sokszor mágikus hatalmat, vagy valamilyen spirituális tanító szerepet tulajdonítanak neki. Azonban ezek csak projekciók. Kemény önismereti munka előzi meg (kellene, hogy így legyen) a szakemberré válás folyamatát. Hiszen mi valamennyien a személyiségünkön keresztül segítjük a hozzánk fordulókat. Soha nem a mentális zavar jellege, a diagnózis határozza meg a terápia sikerét. A pszichoterapeuta érettsége áll az első helyen. 

Ez, hogyan vonatkozik rám?

Hosszú önismereti út áll mögöttem is, azonban rendkívül nagy cinkosa lennék az Egómnak, ha azt hitetném el magammal, hogy teljesen készen állok.

Most hol tartok?

Két veszélyes irányt látok, ha nem vagyok elég éber. Az egyik, ha nem tekintem magam tanítványnak, hiszen így is már olyan sokat tanultam/fejlődtem és azt hitetem el magammal, hogy inkább csak “adnom” kellene, mint “kapnom” - akkor az egom szélhámosaként becsapom magam. A másik pedig az, hogy ha annak ellenére, hogy milyen sokat tanultam és tapasztaltam már, mégis túl kicsinek és jelentéktelennek gondolom magam ahhoz, hogy a tudásomat tovább adjam - akkor pedig megrekedhetek. Egy ilyen gondolkodással mindig örök diákként fogom keresni az utamat és saját belső erőmet kutatom az időm végezetéig. 

A helyzet az, hogy bármelyik fenti szereppel azonosulok, saját fejlődésem ellen hatok. Hiszen akár a mindentudás birtokosaként tetszelgő tanítót, akár a világ guruit megállás nélkül kereső tanítványt játszom, egyikben sem fogok tudni felelősségteljes jelenlétet tanúsítani. A még nem és a már nem között, valahol félúton lenni szembemegy a fejlődéssel. Az enyémmel biztosan!

Persze ez a közbülső állapot senkinek sem könnyen elfogadható. Ebben leginkább az önismeret segíthet.

Hol az én megoldásom?

Valahol a két végpont között van félúton. Olyan ember számára kikövezett út ez, aki örökkön fejlődni akar. Valójában minden tanító/terapeuta csupán néhány lépésnyire jár tanítványa előtt. (Hiszen, ha ez nem így lenne, hogyan is lehetnének a diákjai/páciensei? ) Az ilyen szakember ennek a néhány lépésnek a segítségével könnyebben át tudja adni mondandóját, tanításait nagyobb hibák, túlzott távolságtartás nélkül és nagy felelősséggel. Önmagamra lefordítva ez azt jelenti, hogy elfogadom, hogy bennem él a tanító és a tanítvány is. Mindkettő egyszerre és egyidejűleg hozzátartozik a fejlődésemhez.

Szakemberként figyelmem fókuszában áll, hogy a kliens szükséglete mentén adjam át eddig megszerzett tudásomat, tapasztalatomat. Tanítványként pedig saját igényeim, szükségleteim mentén fogadjak be további tudást.

Tudom, hogy hosszú még az út, amíg a folyó eléri a tengert.

Whatsapp