Az őszinte és tabuk nélküli beszélgetésekkel, „együtt gondolkodásokkal”, a pszichoterápiás gyakorlatok során felszínre törő érzelmek-érzések közösen történő elemzésével elhagyunk valamit a hozott örökségünkből, lépésről lépésre közelebb kerülünk valódi önmagunkhoz, és végül eljutunk oda, ahol a saját életünket élhetjük! Így nemcsak magunknak teremtjük meg a lehetőséget a harmonikusabb, teljesebb életre, de gyermekeink számára is!
Az egyik ilyen fontos téma az „anyaseb”, a női lét egyik gyökér-fájdalma, az a generációról generációra továbbadott tévhit, hogy mi nők kevesebbet érünk, alacsonyabb rendűek vagyunk. Azért nevezzük „anyasebnek” ezt a degradáló, téves és ártó hiedelmet, mivel gyakran az anyánktól ered, a vele való kapcsolatunkban gyökerezik. Nagyrészt anyánktól függ, kivé válunk; tőle származnak a magunkról és a világról alkotott első (és sokadik) képeink, benyomásaink. Az édesanyánkhoz fűződő viszonyunk gyakran egy túlidealizált képként él bennünk, amit megkérdőjelezni nem illik. Félreértés ne essék: nem az a cél, hogy a csoportos foglalkozások során kígyót-békát kiabáljunk az anyákra, akik nem jól szerettek, hiszen nagy eséllyel ők maguk észre sem vették, milyen terheket is pakoltak valójában gyermekükre. Mi a tabukkal akarunk leszámolni, azzal a társadalmi és egyéni szinten is létező korláttal, aminek eredményeként bizonyos dolgokról nemhogy kritikusan szólni, de kritikusan gondolkozni sem szabad.
